Társkeresés cikkek: Társtalanság

A társtalanságnak két fajtája van, az egyik az amikor valaki önként vállalja, hogy egyedül marad gondolunk itt azokra, akik rendi elkötelezettség miatt vonulnak örök magányba és vannak azok az emberek akik többféle ok miatt döntenek úgy, hogy ők inkább egyedül élik az életüket.


Jelen cikkünkben mi most azokról fogunk írni, akik önként döntenek úgy, hogy inkább egyedül egymaguk élik életüket.
Azok akik így döntenek, számos okkal magyarázhatják döntésüket, melyek egytől-egyik nagyon reálisak lehetnek, de mégis sajnos mindegyik hátterében a gyávaság, önbizalomhiány, csalódottság áll.
A társtalanság oka lehet, egy rossz párkapcsolat, anyagiak, családi háttér, betegség, az egyén túlzott elvárásai embertársaival szemben, számos összeütközés és vereség környezetével olyan témákban, melyek az illető megrögzött álláspontjai az élettel, párkapcsolattal, együttéléssel kapcsolatban.

Példák

 

  • Rossz párkapcsolat: az illetőt a párja sokszor megalázta, megcsalta.
  • Családi háttér: a szülők elváltak, rossz gyerekkor, a bizalom megromlása a szülők iránt.
  • Betegség: AIDS, HIV, rák. Továbbá olyan betegségek, melyek rossz hatással vannak a kapcsolataira, mint pl. gyomorégés -> kellemetlen lehelet, fájdalmak; rossz fogak-> ápolatlanság; impotencia vagy nőknél valamilyen nőgyógyászati szövődmény-> képtelenség a nemzésre, képtelenség a szexualitásra;
  • Az egyén túlzott elvárásai embertársaival szemben: Párkapcsolat esetében elvárások a pár felé pro-kontra mindkét fél nem esetében: Miért kell annyit takarítani? - Miért nem segítesz a házimunkában?; Mikor fogunk már szeretkezni? - Mindig csak szeretkezni akarsz?; Miért nem tudsz önállóan gondolkodni? - Miért egyedül döntesz mindenben?; Soha sem szakítasz rám időt! - Állandóan csak a nyakamon lógsz? ---- Ide olyan dolgok/cselekvések tartoznak, melyek az egyén túlzott elvárásai, ennél a pontnál megfigyelhető, hogy az egyénnek van egy ideális képe, amely mellett kitart, de nem veszi figyelembe más nézőpontok, mások ideális képének tiszteletét, döntési jogát.
  • Számos összeütközés és vereség környezetével olyan témákban, melyek az illető megrögzött álláspontjai az élettel, párkapcsolattal, együttéléssel kapcsolatban: Férfiak szemetek: Igen voltak férfiak akik nem megfelelően viselkedtek, de ettől függetlenül vannak férfiak akik nem szemetek. Minden nő kurva: Igen vannak nők, akik megcsalják a párjukat, de vannak nagyon is hűséges nők.

A sort millió téves elképzeléssel lehetne folytatni, egy a lényeg, amikor egy régi párkapcsolatban az egyik fél valamit rosszul csinált szándékosan vagy véletlenül az még nem ok arra, hogy helytelenül azonosítsuk a többi nemen belülivel.

A helyes gondolkodás alapja az, hogy különbségeket tudunk tenni helyzet és helyzet között, ember és ember között, stb.A veszteségek, szomorúságok melyek régebben voltak, nem szükségszerű, hogy újból bekövetkeznek, hiszen nincs még egy ugyanolyan helyzet, esemény, ember.


Tehát a fentiek okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt hogy nem hisz a társas létben és inkább magányos marad.
A magány az gyakorlatilag egy önkínzás, hiszen ember társas lény. Egy ember akkor dönt emellett amikor úgy érzi, hogy egy kapcsolat csak ugyanolyan szörnyű és rossz lehet, mint már az összes régi.

Az ilyen személyeknek javasoljuk, hogy:
Rossz párkapcsolat: Nőjön fel és ismerje fel, hogy nincs ugyanolyan ember, és nincs tökéletes ember. Az ember hibáznak, tévednek, olykor bántják egymást. De ettől függetlenül nem törvényszerű, hogy ugyanez megtörténik. Rossz párkapcsolat esetén javasoljuk, hogy a szenvedő fél nézzen alaposan magába és emlékezzen vissza, hogy párkapcsolatuk kezdetén volt-e valami utaló jel arra, hogy az illető erőszakos, agresszív, lekezelő...stb. Nyilvánvalóan fog találni ilyen viselkedésre utaló jeleket, tehát célszerű tudatosan keresni társat.
Betegség: A betegséget lehet kezelni, és vannak emberek akiknek ez nem akadály, ez egy olyan dolog, amit meg lehet beszélni. A betegséget pedig kezeltetni kell. Vannak emberek akik még AIDS-esen vagy HIV-esként is párkapcsolatban élnek.
Az egyén túlzott elvárásai embertársaival szemben: Nyilván Ön tökéletes, ha ilyesmit megenged magának. Nincs tökéletes ember, és nincs hibátlanság. Az a cseresznyeszem amelybe belecsípett a madár finomabb, mint a tökéletes szem. Gondoljon néha bele, hogy Ön milyen hibákat követett már el, vagy éppen hol hagyta hogy párja elkanászodjon.
Számos összeütközés és vereség környezetével olyan témákban, melyek az illető megrögzött álláspontjai az élettel, párkapcsolattal, együttéléssel kapcsolatban: Az összeütközés, vereség a megtapasztalás egy formája, amelyből később lehet építkezni. Az az egyén aki nem tanul a hibákból, vereségekből számos további vereséget idéz elő magának.

Az az egyén aki dacból úgy dönt, hogy társtalan lesz, nem a többi embert bántja, hanem saját magának árt, és boldogtalanságra készteti saját életét. A boldogság nem szerencse vagy véletlen műve, a boldogságért küzdeni kell, és kemény árat kell fizetni érte. A boldogságért le kell mondani néha a vágyainkért, a boldogságért néha kicsit lelkileg meg kell halnunk. De kell egy alapvető késztetés tudni kell, hogy minden lemondás, boldogtalanság, veszteség, bánat, szomorúság egy kicsiny áldozat egy jövőbeni boldogságért.


A bánat, szomorúság, veszteség, stb. tapasztalatok, melyek átformálják jellemünket, szellemünket, hozzáállásunkat, és olyan tapasztalattá alakulnak, melyeket később fel tudunk használni, hogy boldogabbak lehessünk.