Szerelmes helyzetek

Szerelem a munkahelyen

Ha egyedül vagyunk és legtöbb időnket a munkahelyünkön töltjük, akkor érdemes elgondolkodni az alábbi cikken.

Egy amerika tudóscsoport hozta napvilágra, hogy a munkahelyen együtt jól dolgozók az ágyban is tökéletesen összeillenek.

De a munkahelyi kapcsolatok ennél többről szólnak, hiszen a napi 8-12 óra alatt a munkatársak a munka miatt jól kijönnek egymással, így többet is beszélgetnek, ezáltal egyre több mindent tudnak meg egymás lelki titkairól, szokásairól, problémáiról.

De mit is jelent ez számokban? Minden 3. komolyabb kapcsolat a munkahelyen kezdődik, melyekből minden 5. pár össze is házasodik.

A munkahelyi kapcsolat során egyik félnek, sem kell attól tartani, hogy zsákbamacskát vesznek, hiszen mire úgy döntenek, hogy egymással kapcsolatb lépjenek, már a kislábújjától-a feje búbjáig ismerik egymást.

Tehát az gondolom levonható az a következtetés, hogy a munkahelyi szerelem nem olyan felületes, mint egy diszkóban, bárban kezdődő egyéjszakás kaland.

Viszont előfordul, hogy a munkahelyi szerelemből nem lesz több, mint flörtölés, ami még a cégvezetésnek is jól jöhet, hiszen a flörtölés során egyik-másik fél a lehető legjobbat akarja kihozni magából, hogy a kiszemelt fiúnak-lánynak még inkább elnyerje a tetszését.

A munkahelyi szerelemnek viszont más pszichológiai háttere is van. Leginkább a férfiak örülnek annak, ha prájuk hasonló területen dolgozik, mivel így egységesebb a nézőpontjuk, és a közösen átélt sikerek vagy akár kudarcok még inkább közelebb hozzák a két embert egymáshoz.

Rossz hír viszont azoknak, akik kapcsolatban élnek, hogy a férfiak három-negyede, tehát majd 70-80 % vágyik könnyű kalandra, flörtölésre a munkahelyén valamelyik kollaganőjével és ebből bizony az esetek egy-harmadában válás is bekövetkezik. Sőt a munkahelyi szerelem során, ha párkapcsolatban élünk, vigyázzunk, mert a munkatársak többsége észreveszi a szerelmes pillantások.

Úgy hiszem az írásból levonható az a következtetés, mely szerint egyedülállók számára még kikapcsolódást és jó munkakört is eredményez egy kis munkahelyi flört, melyből akár még életre szóló házasság is lehet.